Szabad Gondolat

Köszöntelek erre jártadban, itt megtorpanva találj valami gondolat ébresztőt. Valamit ami kikapcsól a szaladó élet és zaj tengeréből.

Őszinteség

 

 

Olyan gondolati tevékenység, ami során megismerhetjük

az életünket befolyásoló okokat! 


Sok téves hit van ezzel kapcsolatban, amiket nem egyszerű megváltoztatni.
Sokan gondolják magukról, hogy őszinték és elvárják, hogy mások is ilyenek legyenek.  Ez az elgondolás inkább az igaz mondással van kapcsolatban, vagyis ha én igazat mondok vagy az általam igaznak gondolt dolgot mondom, akkor az az elvárásom, hogy más is ezt tegye és ha lehet akkor azt az igazat mondja amit én hallani szeretnék. Ezzel meg is teremtődik a hazugság lehetősége. Mivel az igazság kimondását nem mindig vagy egyáltalán nem vállalják az emberek. Természetesen az okok különbözőek.  Pl.: Rossz fényt vet magukra, vagy megbántaná a másik embert, (feltételezzük) talán titkolni való dologról van szó.  A feltételezés igen ártalmas, mert legtöbbször félreértéshez vezet. Hiszen ilyenkor megpróbáljuk kigondolni mit gondol a másik ember. De erről később!
Az őszinteséget sokszor összekeverjük azzal is, hogy ha valaki valami panaszát, bánatát vagy nem teljesült elvárását másnak jól megmondja. Természetesen ez sem őszinteség.
-Az őszinteség saját magunkkal kezdődik!!
-Na ez nagyon fájdalmas tud lenni. 
Az önmagunkhoz való őszinteséghez az első lépés éppen akkor jön el amikor, úgy érezzük az életünket, hogy az nem a megfelelő mederbe halad, akkor ez egy nagyon jó kiinduló pont ahhoz, hogy megkezdjük a változást, vagy legalábbis a szándékot megerősítsük. Azt a változás szándékát ami más útra tudja vinni az életünket és más módon tudjuk élni az életünket. Addig kell gyakorolni míg meg nem értem mit is jelent és természetes folyamattá válik a  mindennapokban, valamint ezt a körülöttem lévőkkel is alkalmazhatom. Sokan nem is tudják pontosan, hogy mi az őszinteség, sőt, nem is nagyon gondolkodnak rajta a mindennapi életükben. Pedig ez a fajta őszinteség, mikor önmagunkhoz vagyunk őszinték, sokkal gazdagabbá, sokkal szabadabbá teszi az életünket mint ideáig volt bármikor is – ha elkezdenénk őszintének lenni magunkhoz. A magunkhoz való őszinteség nagy mértékben segíti a másokhoz való őszinte és tiszta megnyilvánulásokat. Akkor vagyunk igazán őszinték önmagunkhoz, ha először is föl tudjuk fedezni a gondolatainkat. 
- A fejünkben nincs gondolat! -
Hogy a mindennap életben az embereket gondolkodó lénynek szokták becézni, de ez mindenképpen csak egy becenév, mert az ember nem gondolkodó lény, hanem vannak gondolatai! A gondolkodó lényé válás egy lehetséges folyamat, amit vagy megvalósítunk vagy nem. Az embereknek túlnyomórészt automatikus beidegződéseik vannak, olyan dolgokat tesznek-mondanak ami az adott pillanatban összecseng egy régi tanult dologgal amit régről hoznak magukkal. Ezek a megnyilvánulások természetesen idővel elkopnak mint minden más és nem állják meg a helyüket  és ez kényelmetlenségeket is okozhat és sok esetben okoz is, mert nem tartalmazza az ember igaz valóját, hanem csak valami régi megszokást. Ezért ha fel tudjuk fedezni a gondolatainkat, akkor el tudunk kezdeni  őszinték lenni magunkhoz. Mert hiszen mi is az ami nehezebb annál sem minthogy az ember a gondolatait meglátva azt őszintén beismerje magának.
Kevés úgy őszintének lenni, hogyha azt mondom magamnak, hogy őszinte vagyok. De nem látom és nem mondom, hogy mit gondoltam még magamnak sem. Az őszinteség egyik legjobb gyakorlása az, hogy ha megengedhetjük magunknak és eleinte főleg amikor egyedül vagyunk - nehogy bolondnak nézzenek - ki is mondjuk amit gondolunk. Bármilyen veszélyes és bármiről is legyen szó. Mind ezt úgy, hogy figyelünk is arra amit mondunk. (Egy diktafon sokat segíthet!)
Nincs ember, akinek ne fordulna meg a „fejében” olyan negatív dolog ami a társadalmi etika szerint, és a társadalmi erkölcsi normák szerint ne lenne elítélendő. Mindenkinek megfordul a gondolatai között olyan, ami hogyha nyilvánosságra kerülne, akkor igen nagyon szégyenlené magát tőle, de ez nem azt jelenti, hogy az az ember olyan mint az a gondolat ami megfordult a gondolataiban. A gondolataink nem minősítik a lényegünket. Mostani gondolataink múltunkat mondják el. Gondolataink jelentős részét készen kapjuk. Az első hallásra viccesen hangzik, de minden fogalmi, tárgyi meghatározás egy-egy gondolat. Ilyen módon látható, hogy milyen sok információ válik automatikus felhasználásúvá. Minden szín, illat stb. (Hogyan is férhet ez mind a fejbe?)
Ez azt jelenti, hogy nem a mi saját meghatározásaink alapján alakul ki, sokkal inkább az emberiség fejlődésének során kialakult. Most pedig mind ehhez hozzá adjuk a gyermek fejlődése során kialakuló érzelmi azonosítást, ami ugyan csak 
A gondolatok vannak! A gondolat az értelem alapja, ám nem biztos, hogy értelmes. Megtanultuk, hogy vannak gondolataink beazonosítjuk a dolgokat. Azt tanultuk, hogy mi különállunk a világtól. Megtanultuk az én-te fogalmát. Valamint azt is, hogy a gondolatok irányítanak. Mert ez így kényelmes, nem kell kérdezni se gondolkodni. De nem így van. Mi is irányíthatjuk a gondolatainkat és ezáltal mi is befolyásolhatjuk az életünket. Meglehet és hasznos változtatni azon a tanult folyamaton, miszerint ha betanuljuk a dolgokat, akkor azok maguktól működnek. Ez csak egy része az igazságnak, aminek az átgondolása szükséges. A világ változik, és ha az ember nem változik a világgal akkor nagyon sokat szenved benne. Amikor fölfedezzük a gondolatainkat, akkor bizonyára először nagyon megrettenünk.
Ez nem baj. Ez is egyfajta kiindulási pont és viszonyítási alap, mert hogyha valaki be meri ismeri a rossz vagy negatív gondolatait őszintén önmagának, akkor van mihez viszonyítani. Akkor tudja azt mondani, hogy ez egy olyan gondolat amire neki nincs szüksége, ez egy olyan gondolat ami teljesen hiábavalóan fordul meg a fejében és okoz neki lelkiismeret furdalást, mert ugye mindenképpen tudnunk kell azt, hogy őszintén beismert gondolatok, vagy nem-beismert gondolatok mindenképpen lelki békénket veszélyeztetik, hiszen hogyha egy olyan gondolat fordul meg ami elítélendő, negatív vagy nem kívánatos, a lélek reagál, és ez a lelkiismeret furdalásban,  rossz érzésben, rossz hangulatban,  és különböző negatív dolgokban nyilvánulhat meg az ember életében. Vagyis amikor elkezdünk őszinték lenni önmagunkhoz, megerősítjük a változásunk a szándékát. Ez a szándék minden egyes lépésnél, amit az őszinteséggel teszünk meg, megerősödik. És amint a szándék a változás szándéka megerősödik, úgy erősödik az önbecsülésünk és az önbizalmunk is, mert föl tudjuk vállalni azt, hogy őszintén tudjuk látni a gondolatainkat amit önmagunknak be merünk vallani és önmagunk tudjuk befolyásolni a meglétét, vagy a nem-meglétét. Ha valamilyen negatív dologra nincs szükségünk, akkor azt mondjuk, hogy köszönjük szépen nem kérjük és az szép lassan el fog menni. Ha őszintén fölvállaljuk azt, amilyenek ebben a pillanatban vagyunk, ha őszintén felvállaljuk azt, hogy milyen gondolataink vannak és milyen érzéseink vannak most, akkor képesek vagyunk arra, hogy megtegyük a következő lépést annak érdekében, hogy megváltoztassuk az életünket ha az ebben a pillanatban nem megfelelő vagy nem egészen érezzük jól magunkat vagy egyáltalán nem érezzük jól magunkat. Kevés olyan ember van, aki az adott pillanatban teljesen elégedett az életével, én szerintem talán meg is lehetne számolni őket egy egészen rövid listában a világban, hogy ki az aki az adott pillanatban elégedett az életével. De ettől függetlenül megtehetünk mindent azért, hogy közéjük tartozzunk, ennek az első lépése az őszinteség.







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

2. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 06/1-227-7168, 06/30-894-4199, 06/1-227-2040

szervizkozpont.hupont.hu

3. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

4. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

5. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Kolozsvári György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. sipi

► ime a legfrissebb mixek

zics.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

6. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

8. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

9. Horgolt kiegészítők: sapkák, sálak, kézmelegítők, mandzsetták, ékszerek

► A horgolt kiegészítők öltöztetnek, egyedivé tesznek. Kalapok, sapkák, sálak, kesztyűk és ékszerek!

horgol.hupont.hu

10. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

11. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

12. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp

► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST

aaa.hupont.hu

13. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

14. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

15. A PLETYKA TINILÁNYOKNAK

► Sziasztok! Minden kedves látogatót szeretettel köszöntök a blogon! Írj, kérdezz, és mi válaszolunk!

apletyka-tininet.hupont.hu

16. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

17. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

18. PlayHardGoPro Klánoldal

► avagy NIGHTFALL krémje

playhardgopro.hupont.hu

19. KREATÍV APRÓSÁGOK

► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére

kreativaprosagok.hupont.hu

20. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

21. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

22. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

23. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

24. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322

► 1992 óta - 31 éve -a lakosság szolgálatában.

zafirker.hupont.hu

25. Orosz Ferenc 2.

► Magamról hobbijaimról, a kis unokámról, barátokról,nosztalgiáról, tárgyaimról

ofk-ofk.hupont.hu

26. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

27. Niki's & Réka's selena web site

► Belépés csak Selena rajongóinak! Ez egy Selena Gomez rajongói oldal, tehát csak Selly rajongói léphetnek be!

zenekessztarok.hupont.hu

28. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888!

► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés!

ablakamigo.hupont.hu

29. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

30. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

31. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

32. LEHALLGATÁS VÉDELEM

► Az az információ, amire önnek szüksége van, az nekem vagy meg van, vagy megszerzem.

ved-elem.hupont.hu

33. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

34. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

35. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

36. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

37. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

38. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

39. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*

► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac

iszaszi.hupont.hu

40. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

41. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

42. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

43. Katica alkotásai

► Vilcsek Katica gyöngyékszerei, versei, gondolatai.

megalkottam.hupont.hu

44. Pink Cadillac Professional Nails

► Györené Csertán Gyöngyi - Professzionális körömszobrászat

pinkcadillacnails.hupont.hu

45. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

46. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

47. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

48. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

49. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

50. Totál Dráma sorozatok, és minden, ami drámai

► Sziasztok! Remélem tetszeni fognak a sorozataim, és a többi! Drámát a népnek! A legújabb elkészült rész: TDA2 1.rész Fejléckép: TDSzF2: Kyle

totaldramasorozatok.hupont.hu

51. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Kolozsvári György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

52. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

53. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

54. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

55. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

56. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

57. Szentgyörgy-kincse Tacskók

► Ezen az oldalon kizárólag a tacskókkal foglalkozom, saját kutyáim bemutatása mellett sokat megtudhatsz jellemükről, gondozásukról is. Én imádom őket,nagyon sok oldalú kutyák. Vadásznak, házat őriznek, játszanak,kirándulnak velünk. Velük öröm az élet!

szentgyorgy-kincsetacsko.hupont.hu

58. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

59. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

60. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-329-4217

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

61. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217

► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!

borovibutor.hupont.hu

62. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 555 4367

tarsashazkezelo.hupont.hu

64. . .

► -

babzsakuniverzum.hupont.hu

65. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

66. KISKUNFÉLEGYHÁZI SUSKA - KÖR

► A "suska" egy pénzhelyettesítő, a suska kör egy olyan csere kör, amelyben ezt a pénzhelyettesítőt használják a tagok a körön belüli cseréik során. Csatlakozz hozzánk, és pótold a pénz hiányát ezen a módon!

felegyhazisuskakor.hupont.hu

67. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

68. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

69. A szép köröm titkai

► Minden, amit tudni akarsz a szép körmök elkészítéséről! ♥ + minden más..!♥

koromlakk.hupont.hu

70. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

71. Hannah-Miley

► Miley nappal sulibajár és a barátaival elmegy a tengerpartra de este amikor felhúzza a parókáját atváltozik Hanná-vá

hannah-miley.hupont.hu

72. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

73. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

74. TBK-001 honlapja

► Egy tatabányai Bogaras, Öcsisajt és a Tatabányai Bogár Klub

tbk.hupont.hu

75. csakcsajosdolgok.hupont.hu

► Ez az oldal olyan dolgokról szól, ami egy csajt érdekelhet:) Jó szórakozást!!!

csakcsajosdolgok.hupont.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 9
Össz.: 3 769

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdet
Szabad Gondolat - © 2008 - 2024 - szabadgondolat.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »